Emődi Zoltán

Emődi Zoltán vagyok, 36 éves. Miskolcon születtem és az óta is ebben a városban élek. Itt jártam iskoláimat. A Gábor Áron technikumban végeztem, majd informatikus lettem. Jelenleg egy külföldi érdekeltségű cég rendszergazdája vagyok. Feleségemmel közösen neveljük 5 éves kisfiunkat.

A politikával már nagyon régóta foglalkozom, de komoly szerepvállalásra csak az utóbbi pár évben szántam el magam. Az LMP volt az a párt, ami másfajta politizálást hirdetett és én is azt gondolom, hogy az eddig megszokott politikai megnyilvánulásoktól, lényegesen mást kell képviselni. Azt szeretném elérni, hogy megválasztásom esetén bárki nyugodtan forduljon hozzám a problémájával és érezhessék az emberek végre, hogy akire a voksukat adták, az valóban értük és a városért és nem saját magáért dolgozik!

Az Avasi lakótelepen élek én is. Ismerem az itt lakók problémáit és úgy gondolom, hogy tudom, mit lehetne változtatni ahhoz, hogy mindenki egy kicsit jobban érezze magát itt. A közbiztonságot mindenképpen erősíteni szükséges!  Nem szabad hagyni, hogy az együttélésre képtelen lakók, egész lépcsőházak életét keserítsék meg! Szükséges fejleszteni és megóvni a játszótereket. Az óvodák állapotát is modernizálni kell és korszerű játékokra és játszó udvarokra van szükség. Több zöld területre és közösségi térre van szükség, hogy az emberek ne érezzék magukat betonrengetegben. Fontosnak tartom az itt élők meghallgatását, hogy ne érezhessék magukat mellőzöttnek, hogy tudják, nekik is van beleszólásuk.

Nem betarthatatlan ígéretekkel szeretnék kampányolni! Ha felhatalmaznak képviseletükkel, akkor Önökkel együtt és Önökért szeretnék dolgozni azért, hogy az Avas ne csak negatív hírekben jelenjen meg a médiákban. Azért, hogy ez a sok ember nyugalomban és békességben élhessen együtt ezen a lakótelepen.

Kérem, bízzon meg önkormányzati képviseletével! Támogasson kopogtató-cédulájával és szavazzon az LMP-re!

E-mail: dfcwolf@gmail.com
Telefon: +3670-291-9990