Orosz Éva vagyok, esélyegyenlőségi referensként dolgozom. Miskolcon élek, iskoláimat, felsőfokú tanulmányaim kivételével is itt végeztem. Egy 16 éves fiam van, akit egyedül nevelek, annak minden gondjával és örömével együtt. Fiatalkorom a rendszerváltás időszakára esett, így megismertem az élet árnyékos oldalát, a munkanélküliség fogalmát. Láttam, ahogy barátaim sorra hagyják el a várost, azonban az élet úgy hozta, én itt maradtam. Ma már sok élettapasztalattal a hátam mögött szeretnék tenni azért, hogy mind többen gondolják úgy, hogy Miskolcon érdemes élni és jövőt tervezni. A Lehet Más a Politika által támogatott jelöltként szeretném, ha olyan közösségi terek jönnének létre, ahol az emberek újra egymásra találnak, megosztva egymással az életről, a környezetükről kialakult véleményüket, ezzel is hozzájárulva a város, illetve városrész felemelkedéséhez, és egy jobb életkörnyezet kialakításához. Fontos szerepet szánok a Miskolcon működő civil szervezetekkel való kapcsolattartásra, az érdekképviselet hatékonyságának növelése érdekében. Vallom, hogy a városrészt érintő gondokat csak közösen lehet megoldani, amihez mindenkire szükség van. Úgy gondolom az embert leginkább a tettein keresztül lehet megismerni, ezért nem szeretnék üres ígéreteket tenni, hiszen mondani sok mindent lehet. Megválasztásom esetén éppen ezért az esélyegyenlőség szellemében szeretnék egy mindenki számára élhetőbb Miskolc megteremtésén dolgozni. Ehhez szükségem van azokra, akikkel együtt a kitűzött célt meglehet valósítani, tehát Önökre!
A 10-es körzet önkormányzati képviselőjelöltjeként kérem támogatását, mert úgy gondolom, nemcsak a Politika Lehet Más!