Sustyák Ildikó

Sustyák Ildikó vagyok, 34 éves. Miskolcon születtem, itt jártam általános iskolába, majd a Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségiztem. Ezt követően a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi karán diplomáztam közgazdászként. 2001-től köztisztviselőként dolgozom. Kettő gyerekem van. Kisfiam 6, kislányom pedig 3 éves. A politika csak az elmúlt pár évben kezdett érdekelni, de azóta egyre inkább. Soha nem voltam pártnak tagja, nem is volt olyan párt, amelyikkel azonosulni tudtam volna. Az LMP viszont új fejezetet nyithat a magyar politikai életben, aminek szeretnék én is részese lenni. Nagyon sok problémát látok mind országos, mind helyi szinten, és nagyon szívesen részt vennék a megoldásukban. A miskolciaknak a Miskolc Kártya kapcsán lehet ismerős a nevem. Én voltam az, aki a felhívta a városvezetők figyelmét arra, hogy a gyerekeket se fosszák meg a kártya igénylésének lehetőségétől. 20 éve élek a jelenlegi 13-as körzetben, ahol képviselni fogom az LMP-t az önkormányzati választásokon. Az utóbbi pár évben, amíg gyesen voltam a gyerekeimmel, volt alkalmam róni a körzet utcáit. Jártamban-keltemben nagyon sok emberrel, szülővel találkoztam, beszélgettem. Ily módon sok, megoldásra váró probléma jutott tudomásomra. Az egész körzetben az utak burkolata katasztrofális. Ahol sok a gyerek, oda fekvőrendőrt kell elhelyezni. Ahol nincs járda, oda is fekvőrendőr kell, mert a gyalogosok csak az úttesten tudnak közlekedni. A 11-es busz végállomása tele van szeméttel, gazzal, parlagfűvel.  Közbiztonság már itt sincs, ez tarthatatlan. A járdaszegélyeket akadálymentesíteni kell. Ahol a játszóterek még nincsenek elkerítve, ott ezt meg kell tenni. Nagyon fontos a körzet óvodáinak, iskoláinak modernizálása, korszerű játékokkal való felszerelése.

Amennyiben megszavazzák nekem a bizalmat, a körzet életében először lenne olyan önkormányzati képviselőjük, aki teljes munkaidejében Önökkel foglalkozna, hiszen a köztisztviselői munkámat összeférhetetlenség miatt szüneteltetnem kell a képviselőségem idejére. Bármi kérdése lenne, bátran hívjon a 30/600-3840 számon.

Kopogtató cédula gyűjtőpont:

  • Miskolc, Marjalaki u.8.
  • Miskolc, Toronyalja u.25. (Adószolg Kft)
  • Miskolc, Petőfi u.7. (Beauty Box)